Dawn Moyer

Dawn Tala Moyer



Név: Dawn Tala Moyer
Becenév: Dawn
Nem: Nő
Kor: 20
Születési hely, idő: 1991. augusztus 14., Los Angeles
Faj:Ember

Jellem:
Úgy tudnám magamat elképzelni, mint akit két különböző, mégis egy célra törekvő emberből gyúrtak össze. Rettentő nagy céltudatossággal rendelkezem, ami talán azért is hibás, hogy bizonyos helyzetekben képes vagyok nagyon makacs lenni. Szeretem elérni, amit akarok, bármilyen módszerrel, bármilyen áldozatot követeljen. Általában csak azután gondolkozok, hogy cselekedtem volna, ami gyakran hoz maga után súlyosabb, vagy nem olyan súlyos következményeket. Egyszer azonban mindig elgondolkozom a dolgokon, van amikor sikerült ezt az előtt csinálni, hogy cselekedtem volna. Legtöbbször elviselhető vagyok, és kedves lány, de van, hogy nagyon kiakadok, és hisztizek is. Saját szavaimmal nem tudom megfelelően leírni magam, és mivel a horoszkópomban magamra találtam, inkább megmutatom.
Elsősorban az élet szeretete, vitalitás, túlpezsgő életerő jellemzi. Optimista természetű, tele van bizalommal minden és mindenki iránt. Nagylelkű és segítőkész, erős kisugárzásával sokakat képes belelkesíteni. Szüksége van arra, hogy nagyra értékeljék, dicsérjék és megbecsüljék, hajlamos lehet a színpadiasságra, a drámai fellépésre. Szereti a pompát, a luxust, a szabadságot. Előfordulhat hogy hencegővé és hatalmaskodóvá válik, de ilyenkor a nagyzási hóbortja mögött a kisebbrendűségi érzése húzódik. Erős érvényesülési vágya van, általában céltudatos. Ettől azonban még megmarad játékossága, és az élet élvezetének képessége.
Igazi romantikus, szenvedélyes hódító a szerelemben, és elvárja, hogy szerelmét ugyanilyen hévvel és odaadással viszonozzák. Nagyon birtokló tud lenni, viszont hajlandó mindent megadni annak, akit szeret. Nagylelkűsége, lovagiassága, bőkezűsége a partnerkapcsolataiban is megnyilvánul. Ha úgy érzi, hogy nem szeretik, büszkén felvetett fejjel elvonul.
A jelmondatom: Bármit is teszel, teljes szívvel tedd.

Kinézet:
Hosszú barna hajam van, ami természetesen hullámos, de szeretem variálni, és néha kiegyenesítve hordani. Nem festetem, de a barna különböző árnyalatai jelennek meg a hajamban. Attól függ hogyan világítja meg a fény. Barna hajamhoz zöldesbarna, nagy őzike szemek párosulnak. Mindehhez párosul még a sűrű fekete szempillám is. A bőröm mindig is egy kicsit kreolosabb volt, mint a többieké, de Én meg vagyok vele elégedve, mert olyan mintha mindig kicsit le lennék barnulva. Középmagas vagyok, körülbelül 160 cm, bár néha kis törpének érzem magam. A magasságomhoz vékony alkatú vagyok, és ezen nem is akarok változtatni. Nem vagyok deszka, és ennek örülök is. Nem fogyózok, nem szedek semmilyen gyógyszert sem, hogy az alkatom olyan maradjon, amilyen. Nem hánytatom magam, mert szerintem gusztustalan, és vegetáriánus sem vagyok. Sőt kifejezetten szeretem az ételeket. Szeretek sminkelni, de soha nem viszem túlzásba a vakolatozást. Kifejezetten a természetesség híve vagyok. A másik nem szerint szemrevaló vagyok. Kiegészítőket tekintve van két tetkóm. Az egyik egy lepkét ábrázol, a nyakamon, de csak nagyon kevésszer lehet látni, ugyanis mindig kiengedve hordom a hajam. A másik egy felirat a kulcscsontom alatt. "Never a Failure, Always a Lesson" olvasható rajta.

Előtörténet:
Az ember nem emlékezhet élete minden egyes pillanatára, sőt három éves kora előtt senki semmire nem emlékszik. Arra vannak a szülők, hogy megjegyezzék az ilyen dolgokat, és később elmeséljék a gyerekeiknek. Nem az a lényeg, hogy mikor születtem, kik voltak a szüleim, és hogy hogyan nőttem fel. Egyszer mindenki megszületik ugyanis, és elkövetkezik az a pillanat is az életben, amikor meghal. Én most mégis elmesélem, mi történt velem eddigi életemben. 1991 augusztusának tizennegyedik napján jöttem világra, a szüleim legnagyobb örömére, egy Los Angeles-i magánkórházban. A családom akkor, és most is igen gazdag, vagyonos, kötelességtudó család. Mindenki tudja hol a helye, és mindenki büszke arra, hogy milyen összeg is pihen a bankban. Bevallom kiskoromban, és még most sem igazán érdekel mennyit örökölhetek az egyik családtag elvesztésével. Bár azt mondják a pénz nem boldogít, szerintem azért jó ha van, így ha apám minden héten küld egy több nullával végződő összeget a bankkártyámra, tökéletesen meg vagyok elégedve. Jó sorsom volt, kedves családom, szóval amint hazamehettünk a kórházból, nőttem mint a gomba. Kistestvérrel nem büszkélkedhetek, mivel a szüleimnek a munkájuk mellett nem volt idejük összehozni, bármennyiszer is írtam levelet a Mikulásnak, hogy karácsonyra hozzon nekem egy öcsikét. Az iskolában mindig is népszerű voltam, már aló tagozatban is. Szerettem cseverészni a barátnőimmel, bár a mai napig nem tudom eldönteni, hogy nekik vajon csak a pénzem tetszett-e. A gimiben is hasonlóan mentek a dolgok, nem kellett sokat fáradoznom azon, hogy észrevegyenek, és mindenki velem akarjon beszélgetni, vagy a menzán egy asztalnál ülni. Nem szálltam el magamtól, bár valamilyen szinten élveztem, és élvezni is fogom a figyelmet. A tanulás különben kifogástalanul ment, bár néha napján becsúszott egy-egy rosszabb jegy, ami a szüleimet nem kifejezetten érdekelte. Nem mondhatnám, hogy egy nagy bulizós típus vagyok, de eljárok ide-oda. Miután sikeresen elvégeztem a gimnáziumot, csaptam egy kis bulit Los Angeles egyik klubjában. A buliban megismerkedtem egy addig ismeretlen sráccal, aki különös módon különbözött a többiektől. Volt benne valami, ami azt sugallta, hogy már több évszázada életben lehet, persze ezt mind az italnak tulajdonítottam be, hiszen ki lenne képes évszázadokig élni, úgy, hogy nem öregszik? Haza akart kísérni, és mivel más nem ajánlkozott, mert túl jónak tartotta a hangulatot, beleegyeztem, hogy kísérjen haza. Nem engedte, hogy az Én kocsimmal menjünk, azt mondta túl sokat ittam hozzá, pedig nagyon is tudtam, hogy nincs bennem annyi alkohol. A saját kocsijával több mint négy sarokra parkolt le tőlünk, mondván, hogy nem akar bajba keverni a szüleim előtt. Nem nagyon foglalkoztam vele, hogy hogy érti ezt, csak arra emlékszem, hogy ahogy egy átjáró alatt sétáltunk éppen, és minden nagyon sötét volt. Nagyon közel kellett hozzá húzódnom, hogy ne essek el a lépcsőkön. Egyszer csak megállt, és nem válaszolt a kérdésemre, hogy miért teszi. Aztán már csak az ugrik be, hogy szinte fekete szemekbe bámulok, és egyszer csak megnyúlnak a fogai, majd rettentő erősen megszorít. Sikítani sem tudtam, mert a hangok a torkomba fagytak. Szabályos csodának tekintem, hogy járt arra valaki, aki megzavarta, és kikerültem a karjai közül. Az agyam nem működött úgy, ahogy kellett volna neki, így nem fogtam fel, hogy tulajdonképpen mi is Ő, erre csak később jöttem rá. Amint éreztem, hogy kezének szorítása enged a karomon kitéptem magam a kezéből, és futottam, ahogy csak bírtam. Tudtam, hogy követhet, és akkor semmi esélyem ellene, de mégis futottam, ahogy csak tudtam. Amikor hazaértem felrántottam az ajtót, és lihegve rohantam tovább a szobámba. Tíz percet töltöttem csak el abban a helyiségben, de éreztem, ahogy szabályosan paranoiássá válok. Minden apró nesztől sikíthatnékom támadt, és kis híján szívrohamot kaptam, amikor anyám benyitott az ajtón, hogy megkérdezze hogy éreztem magam. Közöltem vele, hogy azonnal elköltözök, szerintem teljesen hülyének nézett, hogy az éjszaka közepén költözni akarok. Azt mondta aludjak rá, és majd holnap meglátjuk, hogy komolyan gondolom-e, azzal otthagyott. Remegő kézzel összepakoltam, mert tudtam, hogy így nem leszek képes élni. Foglaltam jegyet egy hajnalban induló repülőre, majd lefeküdtem, hogy a fennmaradó három órát pihenéssel töltsem. Hajnalban felkeltem, hagytam üzenetet a szüleimnek, hogy elmentem, azzal a repülőtérre mentem, és Barcelonába érkeztem. Ekkor voltam 18 éves. Egy ideig hotelban laktam, majd találtam egy lakást, lakótárssal együtt. A neve Carter. Ironikus, de kiderült róla, hogy vadász. Vámpírokat, és más természetfeletti lényeket gyilkol meg. Tud mindent a vámpírtámadásról, amit átéltem. Az egyetlen hibája, hogy rettentő egoista, és folyton szanaszét hagyja a fegyvereit, hiába kiabálok vele napi szinten ezért. Két év telt el azóta, hogy Barcelonába érkeztem, és most, hogy egy vadásszal élek együtt teljes biztonságban érzem magam. De ki tudja meddig tehetem meg?