Könyvtár

A könyvtárba bárki beléphet és kikölcsönözhet egy-két könyvet, vagy csak úgy olvasgathat. Csöndes hely, itt könnyen kikapcsolhatod az agyad, de ha hangoskodásra adod a fejed, vigyázz, mert a könyvtárosnő nem túl kedves ilyen téren.

Mint minden nap, ez is ugyanúgy kezdődött. Reggel 8-kor csörgött a vekkerem én pedig ráütöttem egyet, amitől abbamaradt az idegesítő madárcsicsergés. Felkeltem az ágyból és elhúztam a függönyöket, beengedve az ablakon a reggeli napsugarakat. Szobámból átmentem fürdőmbe, levettem a pizsamámat, a szennyesbe raktam és beléptem a zuhany alá. 10 perc múlva megtörülköztem és a köntösömben visszatértem szobámba. Ahogy láttam megint meleg napnak néztünk elébe, úgyhogy egy rövid farmersortot vettem fel egy fehér hosszított felsővel. A balerina cipőm lent várt, hogy belebújtassam lábaimat. De mielőtt elindultam volna lefele magamhoz vettem olvasójegyemet és azokat a könyveket, amiket vissza akartam vinni, vagy kicseréltetni. A konyhában beszélgettem a szüleimmel és megettem a reggeli zabpelyhemet. Egy gyors köszönés után már úton is voltam a könyvtárba. Nem hosszú oda az út, fél óra gyalog. Így gát fél óra múlva beléptem a könyvtár kapuján és szinte már ismerősként köszöntöttem a könyvtárosnőt. Shakespeare néhány művét visszavittem, és kivettem pár történelmi könyvet. Nem az a megszokott, mint amit eddig olvastam, de megtetszett. Bevetettem magam a szokásos olvasósarkomba. Ide kevés ember járt, aki pedig mégis erre jött, arra elég volt egy pillantást vetnem, hogy tudják, rossz helyen járnak, ha beszélgetni szeretnének. Tehát a könyvemet olvastam, mikor az egyik székre leült valaki. Na, vajon ki?! Ironizáltam magamban. Hogy ne tudtam volna, hogy ki az? Az egyetlen ember, aki felé nem küldöm "azokat" a pillantásokat és van mersze leülni hozzám.
-Szia Dex.-Köszöntem neki fel sem nézve a könyvemből. Tovább olvastam az éppen az egyiptomiak történetét taglaló könyvet. Nőből vagyok, több felé tudok koncentrálni. Volt egy szó, amit nem ismertem... Felnéztem a könyvemből és rámosolyogtam.
-Meglepő, hogy megint itt látlak.-Tettettem a meglepődöttet. A könyvespolcon kikerestem a megfelelő könyvet, de túl magasan volt, nem értem el. Ágaskodtam, de úgysem.

-Igen, ebben van valami.- Értettem egyet vele és bólintottam. Tényleg nyugodtabb vagyok az átlagnál. Hiába próbáltam elérni azt a könyvet, nem ment. Pedig már lábujjhegyen álltam, de így sem ment. Hallottam, hogy a szék megnyikordul aztán már magam mögött éreztem. Egy kéz került be a látókörömbe, ami levette a könyvet. Nagyot sóhajtottam és megfordultam, mire pont szembetaláltam magam vele és elképesztő mosolyával. Felém nyújtotta a könyvet én pedig halkan kuncogva vettem el.
-Köszönöm!- Mondtam neki és visszaültem a helyemre nehézkesen megszerzett könyvem társaságában. Kinyitottam a megfelelő helyen és azt a szót kezdtem keresgélni, ami nekem kellett. Meg is találtam és elolvastam a rövid leírást. Szemöldökömet felhúztam, nem erre számítottam. Becsuktam a vaskos könyvet és arrébb toltam, visszatérve az előbbihez. Folytattam az olvasást, bár zavaró volt, hogy magamon éreztem azt a két gyönyörű, mély szemet. Talán 5 percig bírtam olvasni, utána felemeltem fejem és rápillantottam.
-Mondd csak... Meddig maradsz?-Kérdeztem és hangom csöppet sem volt ellenszenves. Most pont, hogy élveztem a társaságát. Két kezem könyvemen pihent és próbáltam felfogni, hogy egy ilyen fiú, mint Dex mért szeret velem lenni. Első ránézésre egy olyan fiúnak tűnik, aki minden buliban benne van, ehelyett egy könyvtárban ül velem. Felfoghatatlan...
Nem sokára kezdődik az iskola, sokat kell majd tanulnom, főleg hogy idén leszek végzős és rengeteg vizsga elé nézek. Nem hiszem, hogy épp ésszel fogom bírni, napi 12 órában tanulom kellene ahhoz, hogy olyan eredményeket érjek el, amilyeneket szeretnék és amilyeneket elvárnak.

Válaszán meglepődtem, de azért elmosolyodtam. Szíves örömest tartok vele, még nem kezdődött el a suli, ennyi talán még belefér, igaz 7-re otthon kell lennem, akkor lesz a vacsora. Este pedig általában futok egy órát, többnyire az erdő mentén. Szeretem azt a helyet, csöndes és nyugodt, jól láthatóak a csillagok. Mindig is lenyűgözött a világegyetem, ugyanis hiába vagyok az alátámasztható tények híve mégis hiszek abban, hogy létezik valami, ami felettünk áll. De ebbe most nem megyek bele, mert túl hosszasan lennék képes ezzel foglalkozni...
-Az a helyzet, hogy...-Igazából visszakozni szerettem volna, még lett volna dolgom mára, de éreztem magamon, hogyha nem lazítok, akkor megőrülök. Ezért inkább így folytattam -Akár már most mehetünk, még nem vagyok annyira éhes, de nem lenne értelme maradni, ha nézel amúgy sem tudok figyelni.-Tájékoztattam a dolgok állásáról és felálltam, hogy a könyveket visszarakjam a helyére. Kettőt sikerült is, ám a harmadikkal megint meggyűlt a bajom. Dex felé fordultam és tekintetemből tisztán kiolvasható volt egy "Légyszi".
-Biztos igazad van.- Erre mit mondhatnék? Hiszen ismer, jól tudja, hogy maximalista vagyok és ezzel néha már magamat is az őrületbe kergetem. Ha képes lennék úgy lazítani, hogy ne figyeljek a tanulásra, a kötelességeimre akkor lennék a legboldogabb. Dex képes erre, néha egyetlen pillantásával eléri, hogy csak rá figyeljek. Elindultam a könyvtárosnő felé és odanyújtottam neki az olvasójegyem.
-A többit 1 hét múlva hozom vissza, ezeket pedig akkor csak holnap viszem el.- Mutattam két vaskos könyvre. Eszem ágában sem volt magammal vinni ebédelni. Holnap úgy is jövök, majd akkor elhozom. Én részemről végeztem, úgyhogy Dex mellé sétáltam egy mosollyal ajkaimon.

Segített mindenben és követett mint egy kiskutya. A szemei is, pont mint egy kiskutyáé, azok a szemek... Kíváncsi lennék melyik nő képes ellenállni neki. Két lépésnyire volt tőlem, gondolom hogy ne ütközzek neki és szabadon intézhessem amit szeretnék. Néha úgy érzem a bébiszitterem, de ez sem zavar. Közben kilépdeltünk a könyvtárból és megálltunk előtte. Amire nagyon nem számítottam az az volt, hogy gyengéden megfogta a kezemet összekulcsolva ujjainkat. Lenéztem kezünkre és eleinte elég bizonytalan tekintettel méregettem, végül pedig arra gondoltam, Miért ne? Ajkaim mosolyra húzódtak és úgy néztem fel arcára. Külsőre 18-nak mondtam volna, de valahogy annyival érettebb...
-Nah ne, tudsz főzni?-Akadtam fent a legkisebb részleten. Na igen, jellemző, nem azon vagyok kiakadva, hogy meghívott magához, hanem azon, hogy főzni akar.
-Nem lenne jobb, hogyha mondjuk rendelnénk valamit?- Nevettem rá és nem is próbáltam tagadni, hogy nem fűzök sok reményt főzőtudományához.
-De egyébként nagyon szívesen.- Bólintottam rá a dologra, legalább nem kell egy tömött étteremben ülnöm, ahol természetesen tuti, hogy nagy zaj van. Hát őszintén szólva nagyon kíváncsi voltam. A házára is és arra is, hogy hogyan tud főzni. Bár kitudja, ha úgy látom, hogy nem megy neki zökkenőmentesen akkor biztos, hogy besegítek, meg azért úgy alapból is, nem szeretném ha mindent ő csinálna. Úgy neveltek, hogy segítsek ahol tudok és azért egész jól főzök, eddig még senkit sem mérgeztem meg.