Benjamin Dalton

Név:Benjamin Dalton
Becenév:Ben, Benji
Nem: Fiú
Kor: 21 és 18 évesen változott át először
Születési hely, idő: Miami, 1990 augusztus 8.
Faj: Vérfarkas


Jellem:Szeretem a veszélyt, sosem hátrálok meg a kihívások elől. Az akadályokat is könnyedén legyűröm. Sok barátom van, igazán barátok, mert megbízok bennük. A legkedvesebb mégis Leah. Csodálatos lánynak tartom.
Többnyire kedves vagyok. Nem vagyok hirtelen haragú, de ha valaki mégis elnyeri haragomat, az megkeserüli. Jó lelkű fiú vagyok, ha kell mindenemet feláldozom egy cél érdekében. A nullából is képes vagyok "várat" építeni. Ezt igazolja az is, hogy enyém a helyi Casa Bonita bár. Kívülről, mint a legtöbb fiú a kemény legényt mutatom, aki egy kőszikla és semmivel sem lehet neki ártani. Ez koránt sincs így. Eddig még nem volt olyan, de aki közel férkőzik a szívemhez és képes vagyok megbízni benne, legyen az akármilyen lény megnyílok előtte és a legsötétebb titkaimat is felfedem akár. Ha viszont eljátsszák a bizalmamat képes vagyok kikelni önmagamból, jelentsen ez bármit is saját fajomnál.


Kinézet: Átlagosnak mondanám magam, bár sokan nem így gondolják. Többek szerint jól nézek ki, de hiába hangoztatják ezt folyton, nehéz elhinni. Nem vagyok nagy márkarajongó, igaz divatosan öltözködöm. De sokkal inkább a saját divatom szerint és főleg a laza, kényelmes és praktikus darabokat részesítem előnyben. 20 éves koromban mértem magam utoljára. Akkor 178 centiméter magas voltam. Nem hiszem, hogy túl sokat nőttem. Testsúlyomat csak tippelni tudom, mert rühellem a mérlegeket, na meg azokat is, akik minden napjukat ott kezdik és megfeszült idegszálakkal várják, hogy mennyit híztak, vagy fogytak. 70 és 80 között lehetek valahol, mint a normális férfiak. Nem vagyok elhízva, testalkatom normális és inkább szálkás. Hajam rövid és barna, de fényben aranyszínűen csillog. Szemeim meleg barnák. Bőröm bronzos és ápolt. Nem járok külön napozni, de Miami és Barcelona... hát szerintem csak kevés olyan ember van, aki nem barnul le.


Előtörténet: Már tudjátok, hogy mikor születtem, mi vagyok és azt is, hogy hol születtem, de az életemről még nem sokat. Vágjunk is bele! Édesanyám neve Lilien édesapámé pedig Peter. Csak apukám volt vérfarkas, így rizikós volt, hogy képes leszek-e az átváltozásra. Anyám örült volna neki, ha nem, mindig is féltette az apámat is, hát még engem! Apámnak viszont az volt minden álma, hogy az ő kicsi fiacskája majd a nyomdokaiba lépjen. Miami nem volt a legmegfelelőbb hely arra, hogy tanítgasson. Vidékre költöztünk 3 éves koromban. Jártam óvodába, de csak annyit, amennyit muszáj volt. A többi időt apával töltöttem, aki edzett engem, bízva abban, hogy egyszer képes leszek az átváltozásra. 5 éves koromban kezdődtek az edzések. Futnom kellett, sokat, akadályokon átugrálni és már akkor fekvőtámaszokat nyomni. Ekkor már 6 éves voltam és kezdődött az iskola. Ott karate edzéseken vettem részt, elég jó eredményekkel. Sokat jártam versenyekre is, de az apámmal való edzések sem maradtak abba, csak egyre nehezebbek lettek. 14 éves koromra már az erdőt futottam körbe háromszor egymás után. Meg kell jegyeznem, nem kicsi erdő volt. Apám azonban egyre többször maradt ki otthonról. Anyám eleinte nem is vett észre belőle semmit, mert dolgozott, az ottani éttermünkben. Aztán mikor már neki is feltűntek beszélni akart vele róla. Apám nagyon ideges volt. Délután 7 felé járhatott az idő. Hideg volt és sötétedett. Apám nem akarta elárulni miért marad ki otthonról ilyen sűrűn. Anyám ezt viszont képtelen volt elfogadni. A beszélgetésből hamar veszekedés lett. Apám annyira felhúzta magát, hogy átváltozott farkassá. Anyám ijedten hőkölt hátra, de késő volt. Peter ilyen alakban már nem tudta fékezni magát és nekirontott. Szétmarcangolta az anyám arcát és én ezt végignéztem az egyik szobából leselkedve. Szívem összeszorult, alig kaptam levegőt. Anyám a földre zuhant és beverte a fejét. Apám egy darabig csak nézte és kezdett tudatosulni benne mit is tett. Kirontott az ajtón és az erdőbe rohant. Ezek után nem hívtam többet apámnak, csak hideg hangon Peternek. Mikor felébredtem sokkomból mentőt hívtam és anyámat kórházba szállították. Kómába esett és nem kelt fel többet. 2 év után lekapcsolták a gépekről. Nevelőintézetbe kerültem. Folytattam az edzéseket. Ez volt az egyetlen tevékenység ami csöppet elvonta a figyelmemet a dologról. Egy valamit azonban biztosan tudtam. Nem akarok átváltozni. Minden este fohászkodtam a teremtőhöz, hogy ne jöjjön el az a nap, mikor átváltozok. Tanulmányi eredményeim jók voltak, de a tanulás is csak figyelem elterelésnek számított, semmi örömömet nem leltem benne. Lassan betöltöttem a tizennyolcat és visszavettem az éttermet az ideiglenes vezetőtől. Pocsék volt minden nap bejárni oda. Emlékek zúdultak rám minden alkalommal. Nem is értem hogy történhetett ez meg pont velünk. Kicsi, de boldog család voltunk és erre egyik napról a másikra minden romokban hever. Depressziómra rásegített az is, hogy nem találtak meghallgatásra imáim és egy első, fájdalmas átváltozás alkalmával farkassá változtam. Nem bírtam kordában tartani magam, de szerencsére nem voltam emberek közelében, csak egy szarvas látta kárát önfegyelmem hiányának. Ez után muszáj volt rendszeresen átváltoznom, hogy gyakoroljam az önuralmam. Több mint 3 év telt el azóta. Az önuralom kérdés megoldódott. 3 év kemény munkájának eredménye, de most már egész jól tudom magamat fegyelmezni. Nem tudtam mást tenni, eladtam az éttermet. Visszatértem Miamiba és kibéreltem egy lakást. Egy hónapot bírtam ott. Nem az a hely volt, amit kerestem. A vidéki ház is eladásra került, szóval most bankkártyámon nem kevés pénz pihent. Kezdtem beleőrülni a magányba, így megvettem az első hajójáratra a jegyet nem foglalkozva azzal, hogy merre megy. Felszálltam és kóvályogtam egy keveset. De végül összefutottam egy lánnyal, Leahval. Azóta is jó barátok vagyunk. Mint kiderült, a hajó Barcelonába hozott és a lány is ide készült, úgyhogy elmondhatom magamról, hogy már itt is van barátom. Azt még nem is említettem, hogy a vidéki barátaim nem kerestek többet, miután kiderült Peter mit tett. A letargiámból ez a csodás lány lendített ki, akire érdekes módon mindig is csak barátként gondoltam, egy nagyon jó barátként. Már lassan 3 éve vagyok a városban. Nem probléma mentes az életem, de sokkal jobb, mint Miamiban, vagy bárhol máshol a világon. Megnyitottam a Casa Bonita bárt és vettem magamnak egy házat is.
Rólam ennyit, de ha gondolod nyugodtan keress meg, nem kell félni a farkastól, nem harapok!