♫ Holly Lea Hudson ♫

Név: Holly Lea Hudson
Becenév: Holly, Lea, Le Holliday
Nem: lány
Kor: 18
Születési hely, idő: Wrightsville Beach, 1992.12.8
Faj: Boszorkány
Képesség: Fagyasztás

Jellem: Barátságos és állandóan pörgő típus vagyok, aki imád bulizni. Mindenem a varázslás amit nagyon, nagyon titkolnom kell mindenki előtt. Nagyon céltudatos és soha meg nem hátráló személyiséggel rendelkezem. Ha kell ártatlan, védtelen kislány, olykor komoly felnőtt, hol pedig igazi végzet asszonyává változok...és ami a legfontosabb...sohasem tudhatod épp melyik énemmel állsz szemben... Ezen felül még szeretem az őszinte embereket és azokat, akikkel el lehet rendesen beszélgetni és szórakozni. Szeretem a csokit és minden más édességet legyen az akár valami fincsi koktél vagy éppen egy cuki pasi.

Kinézet: Szemeim gyönyörű kék színűek és talán ettől ilyen figyelemfelkeltőek. Mindig gyönyörű szépen ragyognak, s úgy tudok velük nézni, mintha az ember veséjébe látnék. Szemöldököm szépen ívelt. Arcomra bájos vonások jellemzőek. Ajkam közepesen teltek. Tipikusan modell alkat vagyok a magam 165 cm-vel. Lábaim hosszúak, és formásak. Alakom véleményem szerint tökéletes. Hajam mindig is nagyon hosszú volt, ez most sincs ez másként körülbelül a hátam közepéig érhet. Csillogó természetes színben pompázik és az esetek többségében göndörtincsek keretezik arcom. Bőröm fehér és makulátlan, bársonyos tapintású.
Járásom könnyed kecses. Egy darab tetoválásom van ami egy triquetra, ez egy ősi kelta szimbólum ami a bennem lakozó hármasságot hivatott jelölni. Ruhatáramban megtalálhatóak kisebb számban a farmerok és pólók de azokból is a divatosabb fajta, mint a csinos, nőies ruhák, a hozzájuk illő magas sarkú cipellők is. Amikor sminkkelem magam akkor a szemeimet fekete színnel festem, ami tökéletesen kiemeli őket.

Előtörténet: Múlt: Az én életemről elég nehéz beszélni. Nagyon összetett és nem igazán vidám, de bízom a jó végekben és remélem, hogy az én történetem is jól fog végződni. Na de kezdjük az elején.

Születésemtől 5 éves koromig

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez az időszak volt a legszebb az életemben. Egy hideg téli napon 1992. December 8-án. Wrightsville Beach születtem. A mi kis városkánk minden egyes lakója a hideggel küszködött és azzal, hogy hogyan jutnak el majd másnap a munkahelyükre, vagy éppen az iskolába, vagy kinek ahová kell. Kivéve egy családot, az enyémet. A nagy sürgés-forgás stimmel, de nem éppen az előbb felsoroltak miatt, hanem azért mert én megszülettem.
A család második kislányaként születtem be a Hudson családba. Igazából azt nem tudom, hogy mennyire vártak, de az biztos, hogy szerettek. A nővérem hat évvel idősebb nálam, ezért vele kimondottan jól kijöttem. Mindig vigyázott rám és imádott velem játszani. A legjobban mégis apa szeretett, valami miatt sokkal jobban ragaszkodott hozzám, mint a család többi tagja. Mondjuk ezt a szeretetet ki is érdemeltem: az apa volt az első szó amit kimondtam, együtt kerestük meg a húsvéti nyuszik rejtekhelyét. Apa kísért el az oviba, és mindig ő jött értem autóval. Szerintem emiatt romlott meg a kapcsolatom a család többi tagjával, de akkor ez még nem igazán érdekelt. Nagyon jó kislány voltam. Szót fogadtam a szüleimnek és a nővéremnek is. Ebben az időben azt hittem, hogy enyém a világ legjobb családja egészen addig a tragikus napig, amikor édesapám meghalt. Elég nehéz beszélnem róla, de megpróbálom összefoglalni a történteket. Alig múltam 5 éves, amikor apa beültetett az autóba és el akart vinni az állatkertbe. Imádtam ott lenni és ezt ő pontosan tudta. Aznap megígérte, hogy megsimogathatom az állatokat, amit azelőtt sosem engedett. Nagyon izgatott és türelmetlen voltam. Arra kértem apát, hogy vezessen gyorsabban és ő meg is tette. Nagyon gyorsan száguldottunk az úton...apának megszólalt a telefonja... valakivel beszélgetett, én meg az kiabáltam, hogy gyorsabban-gyorsabban. Ő csak mosolygott és a gázra lépett. Minden olyan gyorsan történt...kisiklottunk az útról és egy oszlopnak ütköztünk. A többi már nem emlékszem. Néhány napig kórházban voltam, amikor magamhoz tértem senki nem volt bent velem. A nővér elmesélte, hogy a balesetben apa meghalt és, hogy a családom holnap jön be meglátogatni. Hatalmas bűntudatom volt. Magamat okoltam az apukám haláláért és a dolgomat a többiek sem könnyítették meg. A hosszú lábadozásom alatt végig kemények voltak velem. A törött bordáim, csuklóm és fejem nem fájt annyira mint a családom hűvössége. Fél év kórházban töltött idő alatt a sebek begyógyultak, de azt nem tudtam elfelejteni, hogy miattam halt meg az az ember akit a világon a legjobban szerettem.

6 éves koromtól 15 éves koromig

A testi sérülések hat éves koromig elmúltak, de azt nem tudtam kiverni a fejemből, hogy akaratom ellenére, de megöltem az apámat. Anya egyáltalán nem éreztette velem, hogy az én hibám, de nagyon szomorúan viselkedett velem. Nem érdekelte, hogy mit csinálok, nem szólt bele a dolgaimba, ritkán beszélgettünk és kivételezett a nővéremmel. Hat évesen ez nagyon bántott, de most visszagondolva emiatt lettem talpraesett és ennek örülök. Na, de kanyarodjunk vissza a történetemhez.
Mire megkezdődött az iskola egy picivel jobban éreztem magam. Aztán az iskolába hamar beilleszkedtem és barátokat szereztem akik feledtették velem a történteket. Jártam énekelni és színészkedni, ezen kívül pedig még táncoltam is. A fiúk társaságát direkt kerültem. Ez valami fura dolog ami kialakult bennem. Nem tudom, hogy miért, de hosszú ideig bennem volt. Tizennégy éves koromban bekerültem a Wrightsville Beach High School falai közé, ahol újra elveszettnek éreztem magam. Az elit csajok folyton csak a pasikról beszéltek és engem is azzal nyaggattak, hogy miért nem járok senkivel. Kénytelen voltam kitalálni magamnak egy pasit. Mindenkinek azt mondtam, hogy a barátom 5 évvel idősebb nálam és Európában tanul. Néhány hihető történet után leszálltak rólam és végre nyugtom volt. Igen ám , de ekkor egyre jobban kezdtem rájönni arra, hogy valami nincs rendben velem. Egyre több fura dolog történt velem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy természetfeletti. Úgyhogy egyre biztosabban kezdtem érezni azt, hogy a családom által olyan sokat emlegetett varázserőm egyre jobban kezd tudatára ébredni.

16 éves koromtól napjainkig

Az életem ebben szakaszban hatalmas változáshoz közeledett. Egyre többet mentem szórakozni. Jól éreztem magam a az éjszakában. A szerelmi életem egyre jobban változott. Sok olyan emberrel kerültem össze akiről azt sem tudtam, hogy miért is álltam szóba velük, de néha kifejezetten jólesett velük szórakozni mert senkit nem tudtam igazán megszeretni. Egy hűvös őszi estén, azonban megtörtét amire nem számítottam soha. Az nap éjszaka találkoztam egy Lucas nevű sráccal. Amikor megláttam, már akkor tudtam, hogy ő más. Ő különleges volt. Nem igazán tudtam volna megmondani, hogy miért, de tudtam, hogy meg kell szereznem magamnak. Akkor hajnalban nem igazán volt kedvem haza menni, de végül is mégis csak megtettem. Nagyon hosszú éjszaka volt, ezért is nagyon fáradtan indultam el hazafelé. Az út nem volt annyira vészesen hosszú, de sötét volt és valamiért n agyon hátborzongató is. Ekkor az események rémisztően gyorsan alakultak. Egy sötét és nagy valami jelent meg az úton, majd a következő pillanatban már rám is vetette magát. Majd csak az éles fájdalomra emlékszem és a lüktető végtagjaimra. De nem sokkal később még mielőtt az a valami elkezdhetett volna marcangolni, egy srác termett ott az utcában és valahogy elzavarta azt a valamit, majd megszólalt. Szavai egyszerre voltak veszélyesek és csábítóak. Mint később kiderült Lucas volt az. Segített felállnom és egészen hazáig kísért. Segített a sebeimet kitisztítani és bekötözni. Közben beszélgettünk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Talán a sokknak, vagy a túlzott fáradtságnak köszönhetően álomba merültem. Mikor felébredtem az ágyamban, ahová minden bizonnyal ő vitt be, mert kint a nappaliban beszélgettük és mégis az ágyamban ébredtem, de ő már nem volt ott, az asztalon viszont egy levelet hagyott. Amiben azt írta le, hogy örül neki, hogy megismert és máskor is szívesen találkozna velem.
Egy unalmas napon, amikor azzal szórakoztam, hogy nézegettem a gyerekkori albumom, Lucas el jött hozzám. Gondolom mondanom sem kell, hogy mennyire meglepett az hogy látom. Nem tudtam parancsolni a testemen eluralkodó vágynak és egy gyönyörű napot töltöttünk el együtt. Boldogságom csak fokozódott, mert nem ért véget ennyivel a kapcsolatunk.
Azon a végzetes napon együtt mentünk el szórakozni, de én rosszul éreztem magam, ezért leléptem, de Ő még ott maradt. Egész éjjel vártam, hogy hazaérjen, de nem jött. Másnap délelőtt fáradtan esett be az ajtón és első útja a zuhanyzóhoz vezetett. Amíg ő bent volt jött egy SMS a telefonjára, valami késztetést éreztem arra, hogy megnézzem. Tudom, hogy nem szép dolog más cuccaihoz nyúlni, de szükség törvényt bont alapon mégis megtettem és nagyon jól tettem. Amíg én otthon vártam rá, Ő a legjobb haverja barátnőjével hempergett egy hotel szobában. Azonnal összecsomagoltam a ruháit, és miután hozzá vágtam néhány tárgyat a táskáját is kidobtam a folyosóra. Három kerek napig nem tudtam abbahagyni a zokogást, már mindenkit kikészítettem. És ekkor megszületett az elhatározás, hogy váltanom kell. Ekkor döntöttem úgy, hogy Barcelonába költözöm és a saját utamat fogom járni. Így aztán kénytelen voltam a saját lábamra állni ami az életem előzményeit figyelembe véve nem is volt olyan nehéz. Csak arra kell vigyáznom, hogy ne jöjjenek rá arra, hogy mi is vagyok, mert akkor annak beláthatatlan következményei lehetnek. Igaz, hogy az erőmet még csak egyszer,kétszer próbáltam csak ki, de azt már most tudom, hogy ha születésemtől fogva tudtam volna uralni akkor sok mindentől megóvhattam volna magam és a családom. Talán akkor még ma is köztünk lenne az olyannyira szeretett édesapám és akkor talán nem itt kötöttem volna ki, hanem talán éppen az egyetem padjait koptatnám.