Patak

Bennek, a rossz kis farkasnak

Bennek, a rossz kis farkasnak

- Kár. - húztam egy gúnyos mosolyra ajkaimat. Igaz nem akartam a szolgámnak, bár ha néha hallgatna rám... Meg minden egyszerűbb lenne, ha nem lenne ilyen. A szolgákat egyszerűbb semmibe venni és nem kedvelni.
- Kösz, de nem kértem, hogy beavass abba, hogy használod-e az óvszert vagy nem. - mondtam, hangommal tele ironiával. Mert hát most komolyan? Ki kérte, hogy elmondja használja ez óvszert vagy sem? Engem aztán úgy nem érdekel.
Hallgattam még, hogy mit mond és elmosolyodtam. Legalább van valami amiben igazat ad nekem. Aztán éreztem, hogy körbejár és csak felhúztam a szemöldökömet. Amiket felsorolt azok mind kezdőkre vonatkoznak. Amikor megsimított jól eső bizsergés fogott el, de ez persze nem látszott meg rajtam. A másik énem vagy hogy mondjam mim pedig már rég ellökte volna. De a végén rájöttem, hogy ez nem másik én, hanem inkább csak a neveltetésem utóhatása. Plusz most jöttem rá, hogy Benjamin milyen veszélyes. Komolyan olyan, mint aki megtébolyodott. Ráadásul kb. én is olyan vagyok, mert még mindig nem mentem el.
- Csakhogy én végig tudtam, hogy vámpír. És látsz nálam fegyvert? Nem, pedig van. És tényleg... akkor te nem érzed most magadat biztonságban? - kérdeztem és ajkaimon egy sejtelmes, kissé talán számító mosoly volt. Erre kíváncsi voltam, ugyan is épp az előbb mondta, hogy nem érzi magát biztonságban. - Viszont jó válasz. - tettem még hozzá előtte.
- Igen. - feleltem bár előre is féltem. Amilyen megtébolyodott vagy milyen lett most, ki tudja mit fog kérdezni. Ráadásul már az, hogy a kezei a derekamon volt, nyugtalanított. Nem volt valami jó érzésem, és arra gondoltam kár volt ezt felajánlani, hogy megkérdezzen.
Ám a kérdése mégis jobban meglepett, mint amire számítottam.
- Ahhoz bizalom kell, na meg nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve. - kerteltem egy kicsit, ugyanis fogalmam sem volt, hogy igazából mit tennék. És reméltem, hogy ez nem éppen úgy hangzott mintha burkoltan, de hosszú távú kapcsolatot terveznék. Ugyanis még magam sem tudtam mit akarok, de egy végül is biztos. Én tényleg nem vagyok azoknak a híve. És, hogy őszinte legyek? Én nem hittem azt, hogy Bennek ez annyira fontos lenne, hogy egy éjszakánál több lenne, mivel vadász vagyok. És hát nem pont ő mondta, hogy nem akar olyanokkal mutatkozni?

Bennek, a rossz kis farkasnak

A szavaira csak megforgattam a szememet, majd mikor odanyúlt ahol a fegyver van, hátráltam egy lépést. Minek kellett ezt elmondanom? Sosem fogom megérteni, hogy nála mért kotyogok el ilyen dolgokat. Egyszerűen felfoghatatlan.
- Minek nézed azt, amit egyébként nem látsz? Csak nem gondoltad, hogy az erdőbe fegyver nélkül megyek. - Húztam fel a szemöldökömet. Tényleg nem értettem bár lehet most azért van kiakadva, mert azt markolásztam míg ő felém közelített, de hát ez van. És ahogy hallgattam tényleg nem érezte magát biztonságban. Ez rosszul esett, nem is kicsit. Én megbízható ember vagyok, és már egyszer meg is mentettem az életét, akkor meg mit jelentsen ez? Komolyan, ha ismerne tudná, hogy ez nagy szó. Még sosem mentettem meg egy vérfarkast sem, sőt! Inkább megöltem őket, nem is értem Bent.
- Te mondtad, hogy nem szívesen mutatkoznál vadászokkal. - eresztettem meg egy lusta mosolyt. - És, bár vérszerint boszorkány vagyok, de vadászok közt nevelkedtem és az is vagyok. - tettem még hozzá. Mivel szerintem ez egyértelmű. Én nem mondtam neki egy szóval sem, hogy nem szívesen mutatkozok vele, viszont ő annál inkább. - Ráadásul nem épp az előbb mondtad, hogy nem érzed magad biztonságban? - vontam fel a szemöldökömet.
Aztán láttam, hogy elindulna, de természetesen nem hagytam. Persze, hogy csak úgy lelépjen. Na jó... ideje lesz kedvesebbre váltanom, mert nem bírom, ha faképnél hagynak. De ezt egyszer úgy is megfogom bánni.
- Ne hagyj faképnél, ha veled beszélek! - szóltam rá keményen és megragadtam a karját. Ennyit a kedvességről. - Most komolyan elmondanád, hogy mi a bajod? - kérdeztem tőle, mivel nem szeretem, ha valamit nem értek. És azt sem, ha így hagynak magamra.

Hallgattam amit mondott, de nem mondtam most rá semmit. És az még mindig nem esett jól és nem is tetszett, hogy nem érzi magát biztonságban. Ám ezt inkább magamban tartottam. Nem akartam, hogy csak úgy kiderüljön. Mondhatni őszinte vagyok, de hogy ennyire? Biztosan nem, tehát nem mondom el bennek mennyire is zavar az amit mond.
Ezért mikor magamra hagyott volna megfogtam a karját és tovább hallgattam. Kicsit furcsa volt az ő szemszögéből nézni ezt. Hisz én bízok benne, csak nem annyira. Meg amúgy sem vagyok olyan, aki csakúgy neki adja magát a másiknak aztán lesz ami lesz, és kiderül semmi sem alakul jól és csak egy múltbeli folt lesz.
Miután mindent végig mondott próbáltam kedvesebb lenni. Most tényleg.
- Figyelj... - sóhajtottam. - Én egyszóval nem mondtam, hogy nem bízok meg benned. De ahhoz ennél több kell, plusz világ életemben arra neveltek, hogy az égvilágon szinte senkibe ne bízzak. Tehát már ez a kicsi is kész csoda. - mondtam egy fanyar mosollyal. - A másik pedig, hogy lehet nem minden pasi arra vágyik, de most komolyan? Volt hozzád egy kedves szavam valaha is? - húztam fel a szemöldökömet. És most, hogy belegondolok tényleg nem volt. Max. csak az, hogy nem változik pudlivá. - Nem. Ráadásul már nem azért... de ki se bírnál. Nem mondom, de gonosz vagyok. Abba belegondoltál már, hogy hány fajtársadat gyilkoltam meg? - kérdeztem tőle ismét csak felhúzott szemöldökkel. Ki tudja megyilkoltam-e a rokonai közül valakit vagy mit tudom én. Szóval erről ennyit. Aztán mivel úgy döntöttem elég a kedvességből elindultam, de még egy utolsót visszaszóltam.
- Ja, és ha bárkinek elmondod, hogy ki vagyok vagy csak bármit rólam, akkor nem leszek ilyen kedves. - mondtam és a mosolyomból kivehető volt egy kis fenyegetés. Muszáj volt valahogy ahhoz tartanom magamat, mint akinek mindenki ismert. Ezért miután ez elmondtam elmentem, persze ha Ben még akar valamit akkor visszafordulok.

Milyen kedves, hogy őt nem érdekli. Pedig megpróbáltam rendesen elmagyarázni neki, hiszen ha emberszámba veszem, az egy jó pont. Mármint már akinek, mivel mostantól én lehetek a világ legnagyobb szégyene a vadászoknál. Komolyan mondom röhejes vagyok.
Közben tovább hallgattam amit mond és sajnos egyet kellett vele értenem. Bár mondjuk lehet, hogy nem csak azért, de lényegében tényleg emiatt a tiltott gyümölcsös cucc miatt. Mintha valami rossz szappanopera lenne, nekem pedig nincs szükségem erre. Mármint arra, hogy az életem erről szóljon, hogy akkor mi is van köztünk.
- Nem nagyon hiszem, de lehet.- mondtam félvállról. Mivel egész biztosan nem azért tetszett meg nekem Ben, mert egy vérfarkas. Hisz amennyivel találkoztam már életemben, azok mért nem tetszettek meg nekem soha? Mondjuk nem is lett volna rá időm, mivel megöltem őket, de ez lényegtelen. Régebben úgymond "túszokat" is ejtettem akik segítettek nekem, de azon kívül, hogy nem öltem meg őket - csak az apám - és felhasználtam azt amit tudnak, többre nagyon nem is méltattam őket. De ez mondjuk azért is lehetett, mert még előtte meggyilkoltam egy vámpírt, és az volt rám ilyen hatással, bár az nem is volt olyan rossz. Életben maradtak addig, de az, hogy egy ideig dühös voltam, tuti a vérszívó hibája.
- Attól függ milyen szempontból nézzük. Szerinted nem, de kérdezd csak meg a csomagtartóban nyugvó vámpírt, vagy akiknek a hamvai valahol itt vannak, esetleg a föld alatt álmodják az igazak álmát. Vagy azokat akiket felhasználtam, de a "kedves" apám meggyilkolta őket miután nem volt már rájuk szükség. És még sorolhatnám... - mondtam neki el az én véleményemet és a kedves szót gúnyosan ejtettem ki. Mivel azt sosem tudtam úgy igazán megbocsátani neki, mégha az én védelmemben is tette elvileg. Egyébként ezeket csak úgy felsoroltam és kb. olyan volt a hangom mintha azt is mondanám "de mindegy, teljesen lényegtelen", mivel az is volt. Nem vagyok az a fajta aki magáról mindenféle rosszat gondol, csak elmondtam hogy alapból nem valami kedves a természetem, plusz a fajtársai engem biztos gonosznak neveznének. Én igazából csak végrahajtónak vagy micsodának nevezném magamat, mint a kaszást.
Végül elmentem, de utánam szólt és lefogta mindkét karomat, ki is akartam tépni magamat a szorításból, csakhogy megszólalt.
- Nem vagy hülye. - húztam fel a szemöldökömet. - És gondolom tudod, hogy...
Ám ekkor megcsókolta a nyakamat, és azt hiszem én itt fogok meghalni. Pedig már épp kiakartam szabadulni a szorításból. Viszont most már mindegy. Élvezze a percet amíg hagyom magamat. Na nem mintha én nem élvezném, de ezt azért még sem tehetem...
- ...hogy erősebb vagyok nálad, és különleges képességem is van. - fejeztem be végül amit mondani akartam. Aztán meghallottam amit mond. Tuti, hogy telihold van. Mármint nem hiszem, hogy az hatással van a vérfarkasokra, de kitudja. Annak viszont örültem, hogy elengedett és eszembe jutott valami. Ha szamár, akkor legyen már ló. Ha nagy, akkor már legyen óriási. És, ha játék legyen játék.
Szemben vele, a kezetemet a vállára tettem és gonoszan elmosolyodtam.
- Félsz? - kérdeztem tőle. - Tudod nem szoktam tűrni, hogy csókolgassanak, kivéve persze ha az illetőt megakarom ölni, hogyha mondjuk vámpírról vagy vérfarkasról beszélünk... - mondta és a végére elvigyorodtam. Fogalmam sincs mért akarom megijeszteni és azt sem, hogy mégis mi a fenére készülök. De mondjuk biztos csak azért vagyok ilyen, mert telihold van. Igan, egészen biztosan.
Közelebb léptem hozzá, a karomat a nyaka köré kulcsoltam és még szerintem is ijesztően fenyegetőnek néztem ki. S közben rájöttem, hogy igazából csak arra vagyok kíváncsi mennyire is bízik bennem, meg meg akarom csókolni. Ami annak a bizonyítéka, hogy én teljesen megőrültem és telihold van.
- És még így is... - Közel hajoltam az ajkaihoz. - rengetek módja van annak, hogy elintézzelek. - mondtam és közben Ben ajkairól, mélyen a szemébe néztem. Arcomon pedig egy mosoly hevert, miközben még közelebb kerültem hozzá. Kíváncsi voltam arra is, hogy ő ezt hogyan tűri és mit reagál rá. Elméletileg félnie kéne és lehet, hogy fél is, bár ki tudja. Viszont most aztán tuti meggondolja amit mondott, hogy nem akarja, hogy elmenjek.

Bennek, a rossz kis farkasnak

Őszintén én kezdem már megszokni, hogy Benjamin szinte semmire sem úgy reagál ahogy kéne. Mikor pedig a kezeit a derekamra rakta, csak felhúztam a szemöldökömet. Egyszer azt mondja nem érzi magát biztonságban, csak nem félti az életét. Ez pedig annyira, de annyira nem függ össze. Mért jó az valakinek, ha nem érzi biztonságban magát a másik közelében? És akkor minek akarja? Tettem fel ezeket a felfoghatatlan kérdéseket magamban, na nem mintha én jobb lennék. Kezdetektől fogva egy szörnyetegnek tartottam Bent, meg nem is. Ám kiderült, hogy tényleg az. Még pedig azért, mert ketten vagyunk egy erdőben és ő folyton csak csókolgat, és én nem élvezem. Mert többet akarok és ez beteges. És ebből látszik, hogy Benjamin egy szörnyeteg. Persze lehet ezekre most csak azért gondolok, hogy mentségeket találjak magamra és a viselkedésemre, meg hátha sikerül megggyűlölnöm.
Tovább hallgattam amit mond, és mért van egy olyan érzésem, hogy ő teljesen másra gondolt? És az istenért is, ilyenkor mért nem jön elő a képességem? Mivel én igenis veszélyben érzem magamat.
Viszont a gondolkozásomból az ébresztett fel, hogy Benjamin magához rontott és megcsókolt. Először kissé megdermedtem. Volt már pasim az igaz és nem is először csókolózok, csak ez más. Olyan furcsa. Lágyan csókolt és ez meglepett. Már megszoktam, hogy követelőzően, durván, birtoklóan csókolnak. Egyszer volt mikor talán először nem, de az sem sült el valami jól. Ezért kíváncsian, de végül viszonoztam a csókot, lágyan, gyengéden és iszonyat lassúan. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, de csináltam. Még közelebb léptem hozzá és kicsit gyorsítottam a tempóm, de nem akartam, hogy nagyon megváltozzon. Ha Ben nem így csókolt volna meg, én biztos nem ezt tettem volna. És azt is tudtam, hogy ezt később még megfogom bánni, ám ez most cseppet sem érdekelt.

Bennek, a rossz kis farkasnak

Ha tudtam volna, hogy mit csinálok ezt biztosan nem tettem volna. Nem gondoltam arra, hogy ő a főnököm, mert hát kit érdekel az? Amúgy sem viselkedtem úgy vele, mint ahogy azt elvárják az alkalmazottaktól. Inkább csak az volt a baj, hogy vérfarkas, de már egy ideje ez sem jutott nagyon eszembe.
Közelebb léptem hozzá és ő a pólóm alányúlt, majd a hátamat kezdte simogatni. Nekem pedig ez még mindig szokatlan volt, túlságosan is. Jó, nem mintha ilyet még sosem csinált volna velem senki, mert az hazugság lett volna. Csak akkor muszájból tettem, mert így kevésbé hiszik azt rólam, hogy egy vadász vagyok. És egyébként sem magamat adom, csak eljátszom mintha élvezném miközben marhára nem. Most pedig egyáltalán nem játszom meg magamat és ez megrémiszt, ami igen csak ritka alkalom. Így próbáltam egy kicsit lassítani, de hát Ben úgy tűnik nem. A csók egyre csak vadabb és vadabb lett és magamban fellélegeztem mikor abba hagyta. Ajkaimat beharaptam és szemeim már réges régen kék színűvé változtak csókolózás közben. Közben észre sem vettem, hogy már egészen máshol állunk, mint ahol legutóbb voltunk. A kérdése pedig nagyon meglepett. Ha most azt néznénk, hogy elég nagy előny a részemről, hogy tudom hol lakik, simán igent mondtam volna. Viszont, ha azt nézzük tisztára úgy érzem magamat, mint egy kisgyerek és totál zavaró az, hogy Benjamin talán többet akar, mint puszta csókolózás, akkor talán... nem. Mármint mégis csak fiúból van, én meg azt hiszem megőrültem. Hisz mióta gondolkozok ilyeneken? Bár lehet az ijeszt meg, hogy nem tudom mi lesz ennek a végeredménye, míg máskor tudtam.
Hátrébb léptem egy kicsit és gondolkoztam a válaszon.
- Talán ezt... - kezdtem mondani és a hangom szokatlanul bizonytalanul hangzott. - nem... kéne. - nyögtem ki végül miközben a földet tanulmányoztam, majd végül Ben szemébe néztem. - Mármint... attól függ mit szeretnél. - folytattam közben egyetlen egy szó zengett a fejemben. Szánalmas! Szánalmas! Mármint én, mert ilyet nem gyakran sőt szinte sose fordul elő velem. Igaz most, hogy elengedett a képességem érzete is elmúlt, mivel akkor végre előjött. És reméltem, hogy a szavaimból Ben felfogja, hogy nem akarok lefeküdni vele, vagy ha igen is, nem most.